手彫り

Alakulnak a dolgok azért…

“A férfinak hirtelen úgy rémlett, hogy a tulajdon két szeme, mint egy-egy madár felröppent az ég magasába, és onnan les le rá. És nem más, mint ő maga, aki itt a történtek furcsaságán töpreng, ő folytat igen-igen furcsa életet.”

Abe Kóbó: A homok asszonya

Lezártunk egy esztendőt és újat nyitottunk. Az élményeket, a színt, a békességet és boldogságot mindenki tegye bele maga, saját izlése szerint

Encsi passzolta tovább nekem a lehetőséget ezen kis kérdéssor megválaszolására
Katt a továbbra

Tovább »

Annyira aranyos, hogy ki kellett tennem:

via: http://ffffound.com/

Jajj de feszíííít…

Reggel van.

Sötét. A nap még nem dugta ki orrát a távoli hegyek ormai mögül, de a közvilágítást már lekapcsolták. Szemetelő esőben, a pocsolyákat kerülgetve haladok a hajnal sötétjének leple alatt.

A buszmegállóban megannyi ember várja ugyanazt a megváltást, melyet én is. Hamarosan a lomha jármű begördül, és mindenki bemenekülhet az eső és hideg szél elől. Zenét keresek mely igazán illik a ma reggelhez, de csak görgetem és görgetem a listát, többször végigjárva se találom, mi lenne az igazi. Ebbe-abba belehallgatva gyorsan eltelt az út. El kell hagynom a guruló óvóhelyet.

Újabb dacolás a természet erőivel majd metróra szállok. Megtaláltam! Andris barátom új válogatása, „Néma kuss és lámpafény” címmel. Mivel a lámpákat nem tudom lekapcsolni, így szemem becsukom és átadom magam a zenének. Lassan a sötétségbe merülök, majd anélkül, hogy szemem kinyitnám egy új világ tárul elém. A tömött metró kocsi helyett gyönyörű panoráma tárul elém. Lágy szellőben lengedező füves rét, a zúgó óceán és a sziklákon megtörő hullámok hangja. Semmi mást nem érzek a szabadságon kívül. Arcom az ég felé fordítom és érzem a napfény simogatását borostás arcomon. Az illúzió tökéletes. Majd kinyitom a szemem és ismét a tömött metró kocsit látom, a fáradt arcú embereket, kik iskolába vagy munkába utaznak. Ők itt ragadtak. Én minden megálló után újabb utazást tettem a kis világomba. Majd elérkezett a számomra utazásom végét jelentő állomás. A mozgólépcsőn haladva arcomat megcsapó szél még utoljára visszavetett kis paradicsomomba, hogy elbúcsúzhassak tőle.

A látomás véget ért, ismét a való világban állok a káosz közepén. Kilépek az utcára. Az eső továbbra is esik. Az emberek egymásra nem figyelve, pánikszerűen rohannak előle. Pedig egyetlen percre megállnának és megbámulnák az ezernyi tócsában megtörő fények kavalkádját, éreznék, ahogy az esőcseppek finoman a bőrükhöz érve szakítják meg utazásukat. Lehet ők is megtalálnák saját kis belső világukat, ahova visszavonulhatnak pár percre ez elől a zord és zsúfolt világból.

Ezt a kérdést boncolgatja egy új, 4 reklámfilmből álló sorozat.

A fogyatékosok az én szememben mindig egyenlőek voltak az úgynevezett egészséges emberekkel. Sőt, legtöbbször még többre tartom őket.

Igazából sokan rosszul állnak hozzá a dolgohoz. Nem sajnálni kell őket, nem együttérezni. Csupán egyenlőként kezelni őket.

Ámulva nézem azokat az embereket akik egy fontos, ám nem létfontosságú tulajdonságukat vesztették el - legyen itt szó a látás-, hallás-, mozgáskorlátozottakról - és ennek ellenére teljes életet élnek. Teljes életet. Teljesebbet mint az úgynevezett egészséges honfitársaik. Mert ők legalább tudnak örülni annak ami van, és abból kihozni a legtöbbet. Teszik ezt annak ellenére, hogy Magyarországon még a 2008-ban épült középületek zöme nem akadálymentesített, nem beszélve a régebbi épületekről. Kitartás ? Akaraterő ? Nemtudom. De tisztelem ezeket az embereket. Nem beszélve azokról akik élsportolóként élnek a “fogyatékosságuk” ellenére.

Persze köztük is jellemfüggő. Van akinek megáll a világ, de van aki egy más világnézetet kap. Régebben olvastam egy srácról, aki extrém sportoló volt. Lesérült. Majd kis idő múlva ott folytatta ahol abbahagyta. Félcsőben és minden extrém helyen száguldozik a kerekeszékével, olyan dolgokat mutatva, amit a legtöbb “egészséges” ember képtelen lenne utánacsinálni.

Az egész téma ma stro-B kollegával folytatott beszélgetés közben merült fel. Volt síelni Ausztriában, és kicsit megdöbbenve tapasztalta, hogy boldogan síelnek a mozgáskorlátozottak. A többit nála olvashatjátok: http://www.79.hu/blog/2008/12/07/mozgaskorlatozott-sieles/

De hogy visszakanyarodjak a konkrétumhoz, Spáh Dávid reklámfilmje már elkészült és bemutatásra került. A hazánkban uralkodó negatív diszkriminációról szól, ami a mozgáskorlátozottakat éri az állásvállalás közben. Tanulságos.

Egyébként aki szeretné kicsit kipróbálni milyen kerekesszékben egy mindennapokat szimuláló akadálypályán végigmenni az a Jövő Házában megteheti. Átértékelődnek a dolgok, azt garantálom.

Kapcsolódó linkek:
http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=22977
http://egyenloesely.freeblog.hu/

http://www.79.hu/blog/2008/12/07/mozgaskorlatozott-sieles/

Ma hajnalban az alábbi frappáns beköszönés fogalmazódott meg bennem:

Interjúra érkeztem,
jó sok métert megtettem.
Krys vagyok, nagyon fasza!
Dolgozzak vagy húzzak haza ?